Ajánló

Csikóca Művészeti Műhely és Kiállítótér

Gazdasági és kultúrális örökség

Magyarország, 9022 Győr Apor Vilmos püspök tere 2. (A Püspöki Udvarbíróház pincéjében)

Az intézmény 2010-ben nyitott meg Gyermekmúzeumként. A belső tereket a gyerekek igényeinek megfelelően rendezték be, a kiállításokat a kicsik magasságához igazították, kísérő szövegeket és ábrákat helyeztek el a látottak értelmezésének megkönnyítéséhez. A programok az egész családnak közös élményt nyújtanak. Az épület pincéjében a kiállításokhoz kapcsolódóan foglalkozásokat tartanak, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a műalkotások technikájával, a képző- és iparművészettel. A drámaterem és a kiállítás feldolgozását segítő játékok az interaktív foglalkoztató térben találhatóak meg. Szakképzett múzeumpedagógusok és képzőművészek segítségével el is készíthetik saját alkotásaikat az érdeklődők.

Káptalanház

Gazdasági és kultúrális örökség

Magyarország, 9021 Győr Káptalandomb 11.

A Szent László Látogatóközpont kiállításai Győr történelmi központjában a Káptalanházban kaptak otthont. Az épület klasszicista, de középkori részleteket is rejt. A látogatók megismerkedhetnek a győri egyházmegye templomainak építészetével, a 17-18. századi busójárás emlékeivel, a barokk művészet remekeivel, a 20. századi vértanúpapok élettörténetével, valamint megismerhetik II. János Pál pápa győri látogatásainak fő momentumait. Az épületben egy 18-19. századi káptalani szoba berendezését bemutató kiállítótér is megtalálható.

Bazilika Múzeum

Gazdasági és kultúrális örökség

Magyarország, 9021 Győr Káptalandomb 1.

Magyarországon egyedülállóan háromszoros búcsújáróhely a Szent István-kori székesegyház, mivel a Szent László-herma, a Könnyező Szűzanya-kegykép és Boldog Apor Vilmos sírja is itt található. A múzeum alsó termében a látogatók tablók és televíziók segítségével végigkövethetik a bazilika építésének történetét, legjelentősebb művészeti emlékeit. A régi páncélszekrényben kialakítottak egy vitrint, amely 500 év liturgikus kincseit őrzi. A győri püspökök és neves személyek sírkövei a falakon láthatóak. A felső szinten kialakítottak egy trón installációt, amelyen Szent László arcrekonstrukcióját mutatják be. A magyarországi Szent László-kultusz emlékei díszítik a falakat.

Püspökvár-Toronykilátó

Épített örökség

Magyarország, 9021 Győr Káptalandomb 1.

Az államalapítás korában épült vár ma is a győri püspökség székhelye. A tetején kialakított kilátóba feljutva megcsodálható a város egyedülálló panorámája.

Boldog Apor Vilmos Emlékkiállítás

Gazdasági és kultúrális örökség

Magyarország, 9021 Győr Káptalandomb 1.

A Boldog Apor Vilmos vértanúságának eredeti helyszínén berendezett kiállítás a püspök halálának 70. évfordulójára újult meg. Apor Vilmost egy részeg szovjet katona lőtte meg 1945-ben, Nagypénteken, amikor a pincékben elrejtőzött fiatal lányokat, asszonyokat megvédte az erőszakoskodó, fegyveres betolakodók elől. A kiállításon nemcsak Apor Vilmost, korát és vértanúságát ismerheti meg a látogató, de a pince boltíves tereit bejárva átélheti ezeknek a sötét időknek a nyomasztó légkörét, amelyben fényesen rajzolódik ki Apor Vilmos püspök derűs természete és Istennek szentelt életútja.

Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár

Gazdasági és kultúrális örökség

Magyarország, 9021 Győr Gutenberg tér 2.

Az intézmény két Mátyás királyhoz kötődő becses emléket is őriz. A kincstár kiállításán tekinthetjük meg azt a 15. századi firenzei miseruhát, amelynek alsó részén a Hunyadi-család hollós címere is látható. A hagyomány szerint Mátyás ajándékozta a székesegyháznak. A könyvtár egyik legbecsesebb értéke pedig Mátyás király híres könyvtárából származó corvina. Ez az első corvina, amelynek a magyar fordítása is elkészült. A nagyon értékes könyv az állandó kiállításon érzékenysége miatt nem tekinthető meg, viszont 2018-ban elkészült hasonmás kiadása.

Múzeumház

Gazdasági és kultúrális örökség

Magyarország, 9021 Győr Bécsi kapu tér 4.

A Győr szívében álló műemléképületen belül található a vár egyik rejtőzködő kapuja, amely a város történelmének egy darabját kínálja a látogatóknak. Az intézmény a kortárs művészet jeles helyi és egyéb magyar és nemzetközi képviselőinek nyújt bemutatkozási lehetőséget. Több partner bevonásával, együttműködésével gazdagítja a város kulturális, szakrális és turisztikai kínálatát, valamint hozzájárul a győri emberek szépérzékének, igényes műértésének kialakulásához, fejlődéséhez. A polgárházak közül elsőként nyílt meg a nagyközönség, a város lakossága, az érdeklődők és a turisták előtt. A földszinten kávézó, az első emeleten szobrászkiállítás, a második emeleten időszakos kiállítások működnek, valamint bérelhető rendezvényterem várja a vendégeket.

Széchényi Patikamúzeum

Gazdasági és kultúrális örökség

Magyarország, 9022 Győr Széchenyi tér 9.

A patikát 1654-ben alapították a jezsuiták, a boltozata stukkóval és képekkel díszített. Régi patikaedények és egyéb orvostörténeti tárgyak láthatóak a vitrinekben, valamint egy híres győri orvos, Dr. Petz Aladár találmánya, a gyomorvarrógép is az ingyenes kiállítás része. Ez az egyetlen olyan múzeum az országban, amely egyszerre működő gyógyszertárként is üzemel.

Mobilis: A Felfedezések Háza

Gazdasági és kultúrális örökség

Magyarország, 9026 Győr Vásárhelyi Pál u. 66.

A Mobilisben felfedezhetőek a hétköznapok rejtelmei és napjaink legújabb technológiái. Az interaktív kiállító térben közel 70 játékra ösztönző kiállítási eszközt tud kipróbálni a látogató a szélcsatornától a tükörlabirintuson át az áramvonalas karosszériáig. Legnépszerűbb attrakciók közé tartoznak a látványos kísérleti bemutatók.