Ajánló

Hősi emlékmű

Épített örökség

Magyarország, 9153 Öttevény Fő utca 106.

Öttevény 1991-ben emlékművet állított hősi halottai emlékére. Az emlékmű vörös kőből készült, teteje boltív alakú, rajta kettős kereszt. Mindkét oldalán egy-egy domborműportré, illetve gránitlapokon feliratok láthatóak.

Agárpálya

Gazdasági és kultúrális örökség

Magyarország, 9142 Rábapatona Zrínyi utca

Rábapatona fokozatosan bővülő szabadidőközpontja a település szélén, a Rába töltése mellett fekvő 12 hektárnyi terület, itt helyezkedik el az Agárpálya is. A terület az önkormányzat tulajdonában, a Pro Patria Alapítvány kezelésében van. Az agárpálya a helyi lakosság kezdeményezésére, helyi összefogással a Pedigree Pal és a Hofbräu München - Kanizsai Sörgyár szponzorálásával jött létre. A pálya 1994 óta működik. A pályán évente megrendezésre kerülő 4-5 verseny sok látogatót vonz a faluba. Európából több mint 10 országból érkeznek versenyzők. 1996-ban először, majd ezt követően 2010-ben is a patonai pálya nyerte az agár világbajnokság rendezési jogát

Szentháromság szobor

Épített örökség

Magyarország, 9142 Rábapatona Szentháromság tér 1.

A Szentháromságot ábrázoló szobrot 1898-ban, a magyar millennium emlékére állítatta Rábapatona lakossága. A szobor eredetileg az iskola főbejárata előtt, a róla elnevezett tér közepén állt. A szobrot az 1960-as években a közterületről pár méterrel arrébb, a tér nyugati sarkában álló, kerítéssel körbekerített templomkertbe helyezték át.

Besenyő Kalandpark

Gazdasági és kultúrális örökség

Magyarország, 9142 Rábapatona István utca

Kétszintes szabadidős kalandpark. Az alsó szinten víztározó tó, a tóparton pedig ívesen futó vegyes használatú, murvázott, kerékpározásra is alkalmas sétaút található. A kalandpark a község szívében kínál minden korosztály számára, a gyerekektől az idősekig szórakozási, pihenési és sportolási lehetőséget. Játszótér várja a gyermekeket, ahol rugós játékok, mérleghinta, mászóvár, csúszda és hinta kapott helyet. A felnőttek kültéri „kondi” eszközökön végezhetnek gyakorlatokat. A parkban rendezett, szép környezet fogadja a látogatókat.

Rábapatonai római katolikus templom

Épített örökség

Magyarország, 9142 Rábapatona Szentháromság tér 1.

A rábapatonai római katolikus templomot 1657-ben a település akkori birtokosa, a győri székeskáptalan építette. A torony nélküli templom – védelmi célok miatt – ekkoriban kőfallal volt körbekerítve. A templomtornyot egy, a kőfalon kívül épített harangláb helyettesítette. A Rákóczi-szabadságharc idején megrongálódott imahelyet a káptalan 1723-ban újjáépítette. Az ekkor elbontott kőfal anyagából templomtornyot is építettek. Az 1810-es földrengés következtében az építmény súlyos károkat szenvedett, ezért a győri káptalan 1828-30 között a templomot átépítette. A 20. század elején a régi templom már kicsinek bizonyult, ezért a régi építményt elbontatták, és helyette felépítették a ma is álló kereszthajós, neoromán stílusú templomot.

Dr. Fábián Ferenc Tájház és Közösségi Tér

Gazdasági és kultúrális örökség

Magyarország, 9142 Rábapatona Árpád u 6.

A tájháznak helyet adó ingatlant a község 1933-ban vásárolta meg orvosi rendelő kialakítása céljából. 1939-ben ebben az épületben kezdte meg működését Dr. Fábián Ferenc, a falu első helyben lakó községi orvosa. A rendelőnek helyet adó ház egyúttal szolgálati lakás is volt. A falu régi tárgyi emlékeinek gyűjtését az 1980-as években Kertai Lászlóné tanárnő és az irányítása alatt lelkesen tevékenykedő szakkörös diákok kezdték el. A néprajzi kiállítás bemutatja a falusi mezőgazdasági munkával, halászattal kapcsolatos eszközöket, a hitélethez köthető tárgyi emlékeket, a régi falusi konyhát és a tisztaszoba miliőjét. A tárgyi anyagok mellett rendkívül sok és érdekes írott és képi anyag tekinthető meg.

Mária-oszlop

Épített örökség

Magyarország, 9142 Rábapatona

A Kossuth Lajos és a Zrínyi Miklós utca sarkán álló szobrot 1906-ban az Amerikába kivándorolt rábapatonai hívek pénzadományából emelték.

I. világháborús emlékmű

Épített örökség

Magyarország, 9142 Rábapatona Szentháromság tér 1.

Az első világháború hősi áldozatainak emlékére Rábapatona község 1927-ben állítatott emlékművet. Az eredetileg a mai önkormányzati hivatal helyén található Hősök terén felállított hősi emlékművet Horváth Adorján szobrászművész készítette. A szobrot 1959-ben szállították át eredeti helyéről a templomkertbe. Az emlékmű talapzatának felirata: „Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért! Az 1914-1918-ki világháborúban hősi halált halt fiainak Rábapatona nagyközség hazafias közönsége.”

II. világháborús emlékmű

Épített örökség

Magyarország, 9142 Rábapatona István utca

A második világháború harcterein elesett patonai katonák és a fasizmus patonai áldozatai számára az 1980-as évek végén állítottak emlékművet a temető főbejárata mellett. Az emlékmű felirata: „ A háboru. A fasizmus áldozatai. 1939-1945.” Összesen 73 patonai áldozat neve olvasható az emlékművön.