Ajánló

Szent Rozália-kápolna

Épített örökség

Magyarország, 9235 Dunaremete

A faluban 1600-ban már állt templom. A reformáció elterjedésével az itt élőknek is át kellett térnie az evangélikus vallásra. 1613 és 1660 között az evangélikus istentiszteleteket a katolikus templomban tartották. 1660 után a falu visszatért régi vallásához. 1712-ben a Duna ismét kiöntött és romba döntötte az akkori templomot is. 1812-ben épült a jelenleg is álló templom, melynek falai az előző templom tégláit is tartalmazzák, hiszen az építkezéskor felhasználták azt.

Nádorvárosi Szent Kamillus templom

Épített örökség

Magyarország, 9024 Győr Kálvária u. 15.

A templom építését a kamillánus szerzetesek 1770-ben kezdték meg Filip Rastner von Wallbach és Michael Vogler építészek irányításával. Az építkezés jószerint be sem fejeződött, minthogy a templomhoz még nem épült torony és még saját rendházuk sem volt, amikor 1787-ben II. József feloszlatta a rendet, annak ellenére, hogy szakszerű és odaadó szolgálatukat egész Európában nagyra értékelték. A templomot a hozzá tartozó épülettel Győr városának adta át plébánia létesítés céljára. A jelenlegi plébánia bejárata fölötti márványtábla felirata ezekre az időszakokra emlékeztet. A torony 1835-1839 között épült fel, jellegzetessége, hogy nem a homlokzatból emelkedik ki, hanem a szerzetesi templomok sajátosságainak megfelelően a szentély mögött emelkedik.

Nepomuki Szent János-templom

Épített örökség

Magyarország, 9235 Dunaremete Petőfi utca

A faluban 1600-ban már állt templom. A reformáció elterjedésével az itt élőknek is át kellett térnie az evangélikus vallásra. 1613 és 1660 között az evangélikus istentiszteleteket a katolikus templomban tartották. 1660 után a falu visszatért régi vallásához. 1712-ben a Duna ismét kiöntött és romba döntötte az akkori templomot is. 1812-ben épült a jelenleg is álló templom, melynek falai az előző templom tégláit is tartalmazzák, hiszen az építkezéskor felhasználták azt.

Dunai hajós emlékmű és emlékpark

Gazdasági és kultúrális örökség

Magyarország, 9235 Dunaremete

Az emlékmű a valaha itt szolgálatot teljesítő dunai hajósoknak állít emléket. Az eredeti vésett kőlap is megtekinthető, „Isten nevében Szigetköz népének javára megnyílt 1933. május 4.” felirattal. Jelenleg a területen a Dunai Hajós szobor, emlékpark, a híres dunaremetei vízmérce és táborozóhely várja az idelátogató vendégeket.

Dunakiliti római katolikus templom

Épített örökség

Magyarország, 9225 Dunakiliti Kossuth Lajos u. 79.

A templom 1910-ben épült neogótikus stílusban, Hőnel Béla építész tervei alapján.

Milleniumi tölgyfa

Természeti örökség

Magyarország, 9225 Dunakiliti Kossuth Lajos u. 79.

1896-ban ültették, az ezer éves honfoglalás emlékére. A Szent Kereszt Felmagasztalása templom előtti tér ékessége e fa.

Zsidó temető és holokauszt emlékmű

Gazdasági és kultúrális örökség

Magyarország, 9232 Darnózseli Fő utca

Darnózseliben az 1800-as évektől éltek zsidó vallású emberek. A falu központként is funkcionált, hiszen imaház és temető is volt itt. Az imaház a Fő utcán volt, amit 1945 után lebontottak. A temetőt 1883-ban nyitották meg, ahol 1943-ig temettek. A község fiataljai (az "Új Tükör" Ifjúsági Klub, a KISZ Alapszervezet és a Szigetköz Táncegyüttes tagjai) 1984-1985-ben rendbe tették a temetőt, és azóta is gondozzák. Ezenkívül egy emlékfal is felállításra került a darnózseli és a szigetközi deportálások áldozatainak emlékére.

Szent József-templom

Épített örökség

Magyarország, 9232 Darnózseli Fő utca 68

1929-ben kezdődött meg a templom építése Pavlovics Károly tervei alapján. Az egyhajós, egytornyú templom neogótikus stílusjegyekkel bír. 1930-ban szentelte fel dr. Serédi Jusztinián bíboros érsek, hercegprímás. A temetőkápolna templomhajóját Viczai Jánosné Hédervári Katalin kezdte el építtetni, azonban a befejezés fia, Viczai János nevéhez fűződik. 1703-ban szentelték fel a 18 méter hosszú, 8 méter széles, egytornyú, egyhajós barokk templomot. 1929-ben lebontották a templom tornyát és hajóját, és csak az apszis maradt meg. Majd 1965-ben az apszist felújították, és szemléletes módon jelölték a 17. századi barokk templom alapfalait.

II. világháborúban elsüllyedt vasbetonhajó

Gazdasági és kultúrális örökség

Magyarország, 9177 Ásványráró

Ásványráró közelében, az Árvai-zárásnál található a vasbetonból épült szállítóhajó roncsa. A világháborús roncs több mint hetven éve pihen a Bagaméri-Duna mellékágában, hihetetlen látványt nyújtva az arra járóknak.