Ajánló

Rozárium

Épített örökség

Magyarország, 9231 Máriakálnok Kápolna tér

Egy holland kisvárosban található rózsakert adta az ötletet arra, hogy Máriakálnokon is létre lehetne hozni egy hasonló látványosságot. Az eredetileg tervezett húsz ágyás helyett hatvanat alakítottak ki. Egy ágyásba egyfajta rózsát ültettek, többek között park-, tea- és futórózsák is megtalálhatóak, köztük igazi fajtakülönlegességekkel. A látogatókat névtáblák is segítik, melyek segítségével megtudhatják, hogy pontosan milyen rózsát látnak. A rózsaágyások mellett sétáló utakat is kialakítottak, a kertet építményekkel, pergolákkal, valamint 10 méteren futórózsákkal tették látványossá.

Milleniumi park és kereszt

Gazdasági és kultúrális örökség

Magyarország, 9175 Dunaszentpál Kerekes tér

Az ezeréves magyar államiság emlékére egy kettős keresztet állítottak a Kerekes téren található rendezett parkba.

Levendula Mezítlábas Park

Gazdasági és kultúrális örökség

Magyarország, 9152 Börcs Petőfi Sándor u.

A Levendula Mezítlábas Parkban bizony kötelező mezítláb járni, ráadásul még a látogató egészségének is kedvez. Különböző borítással ellátott utakon gyalogolhat, amely felpezsdíti a vérkeringést, és javítja a talp érzékelését.

Tündérsziget Ökopark

Épített örökség

Magyarország, 9226 Dunasziget Fő u.

Nomád táborozóhely a dunai szabadstrand mellett. Gyógynövénykerttel rendelkezik. Tavasszal fűzfakápolnát építenek a parkban, amely egyfajta élő természeti szentélyként működhet majd. Tarthatnak itt miséket, de a szentélybe bárki elvonulhat, aki meditatív, csendes pihenésre vágyik a természet közelségében.

Szent Péter és Szent Pál-templom

Épített örökség

Magyarország, 9175 Dunaszentpál Iskola tér 4.

A klasszicista stílusú templom 1848-ban épült. Szószéke is klasszicista stílusú, feszülete barokk stílusú, keresztekőkútja 1791-ben készült. Egy árvíz megrongálta 1876-ban, ezért újra kellett falazni. Orgonáját 1906-ban kapta.

Bisinger sétány

Épített örökség

Magyarország, 9022 Győr Bisinger sétány

A jelenlegi Trianon emlékmű mellett gyülekezett a tömeg 1956-ban, és a hatalmas szovjet hősi emlékműről ledöntötte a vörös csillagot.

Batthyány tér

Épített örökség

Magyarország, 9022 Győr Batthyány tér

Győr belvárosának szélén található városi park.

Kálóczy tér

Épített örökség

Magyarország, 9026 Győr Kálóczy tér

Az első világháború után parkosították Révfaluban a Kálóczy teret. Itt helyezték el a császári és királyi 11. gyalogezred emlékművét rózsaligettel, fenyőkkel a háttérben.

Havas Boldogasszony-templom

Épített örökség

Magyarország, 9174 Dunaszeg Fő utca 17.

Dunaszegen már a régebbi századokban is (1600) volt templom. Az 1658. évi adóösszeírások mint elpusztultat jelzik. 1720-ban a régi helyén Viczay Terézia grófnő emeltetett új templomot, mely eredetileg barokk stílusban épült, de azóta némileg átalakították. A műemlékről Genthon István Magyarország műemlékei című könyvének dunántúli fejezetében a következőket lehet olvasni: "R.k. templom, homlokzat előtti toronnyal és a nyolcszög három oldalával záruló szentéllyel. Három-boltszakaszos hajó, szentély. Barokk főoltár és szószék. Épült 1720-ban."