Arrabona EGTC
2019. augusztus 29.
Kiváló turisztikai célpont Pannonhalma és térsége: a történelmi falak között tett látogatást követően, a Sokorói-dombságon barangolhatunk. Kár lenne kihagyni, vágj bele te is!
Forrás: Eőry által szerkesztett 1984-ben megjelent "Barangolások a Pannonhalmi dombvidék jelzett turistaútjain" c. kiadvány
Állomások:
Győrszemerét a 10-es út Győr-Pápa vasútvonalon érhetjük el. A vonatról leszállva a vasút mellett délnek, Pápa felé haladunk, majd a két vasúti átjárót elhagyva a Bakony-ér hídja alatt egy ér partján nyárfásba, majd a felpéci borókásba érünk. A kis erdős részt még időben helyezték védelem alá. A borókás közepén vezető utat el kell hagynunk balra, mivel ez egyébként Felpécre vezet. Egy darabig az akácos pagonyban gyalogolunk, rövidesen a homok utcán érünk a faluba. Jelzett utunk a falun vezet át, közben a helység mindkét műemlék temploma is utunkba esik. A faluból kiérve keletnek fordulunk a szőlőket elhagyva az erdőben ismét déli irányba vezet az út. Eleinte akácos, majd tölgyerdő, fiatal fenyves között érünk a „hatos tölgyig” Ez az egy tőből hat, egyenként is hatalmas fának beillő ágú több száz éves tölgy. A fát elhagyjuk, a völgyben továbbhaladva az erdőből „Diósba” majd Sárkánymajorba érünk. A hajdani pusztára már csak pár öreg gyümölcsfa és vadgesztenye óriás emlékeztet, na meg egy régi kút mellé épült juhakol. Itt ismét keletnek meredek hegyoldalon visz utunk. A kapaszkodó után az erdőalján a gázvezetéknél érünk be ismét az erdőbe, ahonnan kiérve csakúgy, mint az erdőszélen elénk tárul Sokorópátka. A pátkai legelőn még mindig dél felé haladva jobbról a várhegy, erdő borította oldalán magasleshez érünk, utána fahídon át újabb pusztahelyhez (Répás puszta) majd keleti irányba a hegyoldalon felkapaszkodva a faluba jutunk. Templomuk csak 1900 után épült, ebből az időből megmaradt egy kis harangláb, ezt Gic felé mintegy 300 méterre tekinthetjük meg. A faluból csak pár házas kis utcát és a Gic felé vezető utat látjuk, mert az utóbbi csak átgyalogolunk és erdészház mellett elhaladva ismét az erdőbe érünk. Két nagyobb dombhátat átvágva egy déli irányú széles füvesvölgybe, utána ismét kelet felé szép, vadgesztenyékkel szegélyezett nyiladékra érünk. Több egymást követő dombhát leküzdése után Likibe (Hármastarján puszta) vezet az út A Puszta után egy darabig szántóföldek között haladunk, az erdőt elérve a Magyaloson keresztül a 82-es útra érünk. Az erdő széléről meglátjuk a Pannonhalmi apátságot. Az apátság felé tekintve a völgyben halastó látható, mely a Pándzsa patak Tarjánpuszta felől érkező vizét nemrég duzzasztották tóvá. A 82-es főút itt a régi Arrabonát Bakonyszentkirállyal összekötő római út vonalán megy, majd a keleti irányba Tarjánpusztára vezető útra lépünk. Enyhe emelkedővel gyümölcsfák szegélyezte úton érünk a puszta házai közé. A hajdani apátsági majorban több mint négyszázan élnek. (A templomkertben régi kápolna romjai látható) A pusztáról délre visz az út, Győrasszonyfára kb. 1 km megtétele után érünk. Nem megyünk be a faluba az országúton, hanem a vasútállomásnál, a földeken keresztül betonjárda vezet a községbe, ahova 5 perc után beérünk. A falun áthaladva a temető mellett visz az út, itt két 48-as honvéd és országgyűlési képviselő sírja található. A temető után a tápi dombnak visz az út, ide felérve nem remélt kilátásban van részünk. Délre fordulva a bársonyosi dombok mögött a Vértesből a Bakony nyúlványát a Kőris heggyel, nyugatról a Ravazdi-csanaki dombság vonulatát, a vonulatok alatt több mint tíz település házait, templom tornyait látjuk, fákkal, erdőkkel borított lankák, szántóföldek váltogatják egymást. A dombról leereszkedve a kiserdő mellett visz a földút Táp felé. A gyümölcsösök után beérünk a régi homokbányához, ligetes fák között az állomástól megtett alig 1 óra alatt elérjük a tápi falumúzeumot, ahol a kis portákon felépült nádfedeles házikók támaszkodnak a partoldalnak. Utunk ezután a faluban észak felé halad, majd pár száz méter után balra beérünk a tápi szőlőbe, ahol a régi hangulatos öreg nádfedeles pincék, mint fejkendős falusi nénikék húzódnak meg a szőlő aljában. Alig félórás gyaloglás után elérjük Kishegyet, majd rövidesen Kisnyalkapusztát. Előbbiben kevesen, utóbbiban senki nem lakik. Kisnyalkán egy istálló, egy szokatlanul nagyméretű kút, és egy elhagyott hosszú cselédház emlékeztet a hajdani apátsági majorra. Árnyas fasoron csemetekertet érünk el, majd mellette az Illaki erdőben folytatódik utunk. A jelzés itt északnak tart, és rövidesen országutat keresztezve a Pannonhalmához tartozó Tóthegyre érünk. Innen az út lassan emelkedik, majd meredeken érünk fel a dombtető nyergébe, ahonnan dél felé szép kilátásban, északi irányba nézve az ország egyik kiemelkedő épületegyüttesében a Pannonhalmi apátságban gyönyörködhetünk. A domboldalon felérve az apátsági épületek közé érünk. A dombról lesétálva kényelmesen lesétálhatunk a vasútállomásra. Útközben érdemes megnézi a Szabadság téren található szoborparkot, a Szent. Márton Szobrot, a zsinagóga előtti holocaust emlékművet.
Forrás: https://pannonhalma.hu/aktiv-turizmus
Túra jelölése:
A javasolt megközelítés nem feltétlenül veszi figyelembe az aktuális forgalmirend változásokat.
Nehézség: | Nehéz |
Értékelés: |
|
Távolság: | 46 km |
Időtartam: | 09:07:36 |
Szint emelkedés: | 803 m |
Szint csökkenés: | 159 m |
Frissítőpont: | Nincs |
Szintkülönbség: | 159m |
Létrehozva: | 2019.10.04 |
Megjelenések száma: | 6138 |
Megtekintések száma: | 9981 |
Duna-menti ligeterdők gyalogtúra
Kisgyermekként (legyünk őszinték, még felnőttkorban is) sokakat ámulatba ejtett és vonzott a dél-amerikai és afrikai esőerdők és dzsungelek titokzatos világa, vadmacskái, színes madarai és számtalan majomféléje. Lehet, hogy az általunk kínált túrák nem Amerikában vagy a „fekete” kontinensen találhatóak, bármennyire is furán hangozhat, egy esőerdőbe invitálunk most titeket. Hogy hogyan lehetséges ez? A Duna-menti ártéri ligeterdők a trópusi erdők közép-európai megfelelői.
Barangolás a Sokorói-dombságon (zöld)
Kiváló turisztikai célpont Pannonhalma és térsége: a történelmi falak között tett látogatást követően, a Sokorói-dombságon barangolhatunk. Kár lenne kihagyni, vágj bele te is!
Forrás: Eőry által szerkesztett 1984-ben megjelent "Barangolások a Pannonhalmi dombvidék jelzett turistaútjain" c. kiadvány
Népi emlékek nyomában I. (Győr környéke)
Szeretnél időutazó lenni? Kíváncsi vagy, hogyan éltek, mivel foglalkoztak 100 évvel ezelőtt a falusi emberek? Ha belegondolsz, nem is volt olyan régen, lehet, hogy a dédszüleid is gyerekeskedtek már akkor. Mégis oly sokat változott a világ, ma már nem is tudjuk elképzelni a létünket villany, fürdőszoba vagy számítógép nélkül. Pedig a 100 évvel ezelőtt itt élt embereknek egyikben sem volt részük. Túránkon képzeletben visszarepülhetsz a régmúltba, és a kiállítások, tájházak, foglalkozások segítségével bepillantást nyerhetsz a korabeli vidéki életbe.