Arrabona EGTC

2019. augusztus 29.

“Magyarország műemlékekben harmadik leggazdagabb városa”, “barokk város”, “a folyók városa”, “a sport egyik magyarországi fellegvára”, “Győrkőcváros”, “fesztiválváros” - mindez Győr. Gyere, s ismerd meg Te is jobban Kisalföld központját, mely sokkal több annál, mint a világ legnagyobb motorgyárát magának tudható település. EGY város, EZER élmény. Éld át!


Túra tervezés

Az alábbi megállókat ajánljuk neked:

A győri Városháza neobarokk stílusban épült, U alakú, kétemeletes, középütt óratoronnyal s a főhomlokzaton kiugró két kisebb toronnyal rendelkező műemlék épület. Győr egyik legismertebb, városképileg legjelentősebb ingatlana, a város szimbóluma. 

A Hübner Jenő neve által fémjelzett épület ünnepélyes felavatására 1900. március 19-én került sor. Az épület külső méretei: hosszúsága 85 méter, szélessége 40 méter, a torony magassága 59 méter. 

A Városháza főhomlokzatán Győr kőből faragott barokk címere látható. Az épületben több mint 200 helyiség található. 

Tornya emlékeztet az 1792-ben épült és 1894-ben lebontott Tűztoronyra. A Városháza tornyából az e tájhoz kötődő “Fújdogál a szél az öreg Duna felől” kezdetű népdal hangzik fel óránként, valamint 11 és 17 órakor Reményi Attila győri zeneszerző által komponált kétperces harangjáték szólal meg. A torony előzetes kérelem alapján látogatható, míg a Díszterem megtekintésére keddenként van lehetőség, előzetes regisztráció a Baross úti Látogatóközpontban lehetséges.  

Forrás és további információ: 

http://turizmus.gyor.hu/cikk/latnivalok_a_belvarosban.html 

http://m.onkormanyzat.gyor.hu/cikk/a_gyri_varoshaza.html 

A város sétálóutcája. A 18. szám alatti épület falán egy márványtábla, az utca burkolatán vörös téglák sora emlékeztet az egykori Fehérvári-kapura (1792) és a fölé épült tűztoronyra, mely a város védelmét szolgálta. 

Az úton nem lehet úgy áthaladni, hogy már messziről ne tűnjön fel a “Csónakos szoborként” ismert alkotás, mely Paulikovics Iván 1997-es alkotása. A szobor egyaránt nagy népszerűségnek örvend a győriek és az idelátogatók körében is, kedvelt találkozópont.  

Forrás és további információ: 

http://gyor.varosom.hu/latnivalok/szobrok/Nosztalgia-egy-letunt-eletkor-utan-csonakos-szobor.html 

Győr megújult barokk főtere a város életének fontos színhelye. A tér közepén áll a Mária-oszlop, melyet Kollonich Lipót győri püspök emeltette 1686-ban, Buda töröktől való visszafoglalása emlékére. 

Itt találjuk a bencés épületegyüttest is. A Loyolai Szent Ignác bencés templomot, a rendház és a gimnázium épületét a jezsuiták építették a 17. században. A rend feloszlatása után a bencések lettek az épületegyüttes tulajdonosai. A tér déli oldalán álló bencés kolostor részeként ma is eredeti funkciójában működik a korai barokkos díszítésű patikamúzeum. A bencés iskola részeként funkcionál immáron a Llyod épülete is, mely a 15. század végén vendégfogadónak épült. Mai modern formáját a 2010-ben befejeződött felújítással nyerte el. 

A Széchenyi tér 4. sz. épület sarokerkélye alatt áll egy fatuskó, melybe a hagyomány szerint a Győrben megforduló iparoslegények egy-egy szöget vertek, s így vált vastuskóvá. A vastuskó valójában az 1830-as évektől itt működött fűszerkereskedés megmaradt cégére. 

Az Apátúr-ház, az érett barokk polgári építészet legszebb győri emléke, 17. századi eredetű, mai formájában 18. századi épület, ma a Rómer Flóris Történeti és Művészeti Múzeum egyik kiállítóhelye. 

Forrás és további információ: 

http://turizmus.gyor.hu/cikk/latnivalok_a_belvarosban.html 

A 2015-re teljesen megújult tér a belváros fontos központi tere, a városi nagyrendezvények fő helyszíne. Itt található egy különleges képzőművészeti alkotás, a Pulzus szobor. A kör alakú, 4 méter magas műalkotás rozsdamentes acélból készült, mindkét domború felülete tükröző bevonattal ellátott. A “tükrökben” egyrészt láthatja magát a szemlélő, másrészt látszódnak benne a környező épületek, hidak, folyók is. Ráadásul egy függőleges tengely körül kézzel elforgatható az alkotás. A körlap szélén olvashatóak a győri folyók és Győr városának a történelem során viselt nevei. A különleges szobor Pál Zoltán alkotása. 

Forrás és további információ: 

https://www.kozterkep.hu/~/32253/Pulzus_Gyor_2015.html 

A Káptalandombon található Szent László Látogatóközpontban (Bazilika Múzeum, Püspökvár - Toronykilátó, Káptalanház, Boldog Apor Vilmos Emlékkiállítás, Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár, Múzeumház) a győri egyházmegye és a város történetét ismerheted meg. 

A székesegyház alapítása Szent István király nevéhez kötődik. Első formájában román stílusban épült a 11. században, a tatárjárást követően a gótika jegyében épült újjá. A török betörés után a templom nagyon megrongálódott, kora barokk stílusban építették újjá. A jelenlegi copf stílusú toronysisak az 1680-as években készült. A templombelső végleges kialakítását az 1780-as években fejezték be, ekkor készültek a falakon és a mennyezeten ma is látható freskók. A székesegyházat II. János Pál pápa 1996-ban emelte bazilika rangra. Az északi mellékhajó látnivalója az 1655-ben Írországból hozott Könnyező Szűz Mária-kép, mely 1697. március 17-én, Szent Patrik ünnepén vérrel verejtékezett. 

A 15. században a székesegyház jobb oldali részéhez Héderváry János kápolnát építtetett, itt őrzik a középkori magyar ötvösművészet remekét, a Szent László-hermát. Ugyancsak a kápolnában látható a vértanú püspök, Apor Vilmos márvány síremléke. 

A Püspökvár az ezeréves győri püspökség székhelye, melynek érdekessége a 13. századból származó lakótorony. Tetején csodálatos kilátás vár, pincehelyiségeiben pedig Boldog Apor Vilmos életét és munkásságát bemutató kiállítás tekintheted meg. 

Forrás és további információ: 

http://turizmus.gyor.hu/cikk/latnivalok_a_belvarosban.html 

A szigetet a Rába két ága fogja közre a Belváros, Újváros és Sziget városrészek közt. A műemléki környezetben fekvő terület kedvelt séta, pihenő- és rendezvényhely. Itt található Győr egyik, ha nem a legszebb parkja. A sziget déli részén hatalmas platánfák, északi részén vadgesztenyék állnak. A Rába kettős híd átvezető útjának déli oldalán látható a világháborús hősi emlékmű, Horvay János alkotása (1936). A sziget déli felén a kis Zenepavilon érdemel említést, délkeleti oldalán pedig a 19. század végén épült, műemléki értékű csónakház található. A terület legdélibb részén Sajó Károly győri természettudós emlékműve található.  

Forrás és további információ: 

http://zoldkalauz.hu/gyor-raba-part-rado-sziget 

A várfal alatti Bástya sétányon, a Rába partján áll Szent István életnagyságú bronzszobra, mely Medgyessy Ferenc alkotása (1940). Szintén itt láthatóak a 19. században Bécsből hozott díszágyúk is. A folyóparti sétányon érdemes végigmenni egészen a Dunakapu térig, szép látványban lesz részed. 

Forrás és további információ: 

http://turizmus.gyor.hu/cikk/latnivalok_a_belvarosban.html 

A javasolt megközelítés nem feltétlenül veszi figyelembe az aktuális forgalmirend változásokat.

Áttekintés

Nehézség: Könnyű
Értékelés:
Távolság: 3 km
Időtartam: 00:18:33
Szint emelkedés: 51 m
Szint csökkenés: 15 m
Frissítőpont: Nincs
Szintkülönbség: 15m
Létrehozva: 2019.10.04
Megjelenések száma: 6074
Megtekintések száma: 9652
Győr Időjárás

Hasonló túrák

Cégér-túra

Ha felnézel rájuk, megelevenedik a múlt. Őrzik a történelem egy szeletét, elmúlt korokról mesélnek Neked. Akad köztük régi, akad új, legendás, antik, modern, fából, fémből készült, színes és komor is. Közös jellemzőjük, hogy egytől egyig hozzáadnak valamit a belváros utánozhatatlan hangulatához. A nap 24 órájában gyönyörködtetnek, találkozóhelyet jelölnek, érdekességként szolgálnak. Ezek a győri cégérek. Csokorba szedtünk néhányat közülük, keresd fel őket, s bővítsd a listát a Te kedvenceiddel!

Nagymegyer séta

Nagymegyer város napjainkban főleg a termálvizéről ismert, az itt található fürdő és termálpark közkedvelt üdülőhely külföldi és helyi turisták számára egyaránt. A város gazdag múlttal rendelkezik, a leghíresebb talán Corvin Mátyáshoz köthető legenda, amely összeforrt a város történelmével.

Élővilág, kultúra és száguldozás egy túrában? Csapjunk bele!

Kategorizálni szinte lehetetlen, de még elmondani is nehéz mennyi látnivaló és izgalom vár rád abban a két napban, mikorra ezen túra megállóit beütemezed. Az útvonal autóval flottul teljesíthető, és megfelelő kikapcsolódási lehetőség lehet a család összes tagjának. Az első nap során Győr lesz terítéken, ahol természeti értékekkel, interaktív eszközökkel, kulturális attrakciókkal és az állatvilág számos képviselőjével is megismerkedhetsz. A városban (Győr) számtalan szálláslehetőség közül válogathatsz, hogy teljesen feltöltődve vághass neki a másnapnak. Reggel felfrissülve, izgalmakkal telve vehetjük célba Csallóközt, legalábbis annak egy részét. A Dunatőkési vízimalom egy varázslatos környezetben elhelyezkedő épített látnivaló, a régió egyik gyöngyszeme. Utána nem maradt más hátra, mint ráfordulni a túra célegyenesére, és annak végén alaposabban górcső alá venni a Slovakia Ring központját.