Arrabona EGTC

2019. augusztus 29.

Szeretnél időutazó lenni? Kíváncsi vagy, hogyan éltek, mivel foglalkoztak 100 évvel ezelőtt a falusi emberek? Ha belegondolsz, nem is volt olyan régen, lehet, hogy a dédszüleid is gyerekeskedtek már akkor. Mégis oly sokat változott a világ, ma már nem is tudjuk elképzelni a létünket villany, fürdőszoba vagy számítógép nélkül. Pedig a 100 évvel ezelőtt itt élt embereknek egyikben sem volt részük. Túránkon képzeletben visszarepülhetsz a régmúltba, és a kiállítások, tájházak, foglalkozások segítségével bepillantást nyerhetsz a korabeli vidéki életbe.


Túra tervezés

Az alábbi megállókat ajánjuk nektek:

A falumúzeum célja a helyi kultúra és a történelmi tradíciók  bemutatása. Kemencével rendelkező konyhájában megtekintheted a régmúlt idők gasztronómiai hagyományait, a kemencében való ételkészítést, kenyérsütést, és lehetőséged nyílik megkóstolni a község, valamint a Rábaköz hagyományos ételeit is. A három bemutató teremben a már összegyűjtött tradicionális eszközök kaptak helyet. Az épületben helyi termékeket is láthatsz, valamint hagyományőrző programokon mutatják be a már kihalóban lévő szakmákat is. A tájház, a korábbi lakójának munkássága és személye előtti tisztelet kifejezésének szándékából, Dr. Fábián Ferenc (a falu első helyben lakó községi orvosa) nevét vette fel.  

 

Forrás és további információ: 

http://www.rabapatona.hu/rabapatonarol/latnivalok/epitett-oroksegek/dr-fabian-ferenc-tajhaz-es-kozossegi-ter 

A település egyik fő látnivalója a Bognár-kocsma, ahol ma magángyűjtemény látható. Az egykori italozóban, melyet a LaciFogadó szomszédságában találhatsz, a paraszti élet kellékeit állították ki. 

 

Forrás és további információ: 

https://rabcatorok.pannonhelyitermek.hu/ertekleltar/epitett-oroksegunk/bognar-kocsma

A lakóházban a 20. század elejének megfelelő enteriőrrel berendezett múzeum vár, az udvaron kemence épült, az új épületrész pedig közösségi, hagyományőrző rendezvényeknek is helyet ad. Igény esetén kosárfonó, nemezelő, fafaragó, fazekas és íjászfoglalkozáson  és -bemutatón  is részt lehet venni. 

Az ősborókás a tájháztól 800 méterre található. 

 

Forrás és további információ: 

http://www.felpecert.hu/epuletegy.html 

A több mint 100 éves ház falai vályogtömésből épültek, teteje nádból készült. Belül két földes szobából, egy konyhából és egy nyitott kéményes kemencéből áll a Kajárpéc múltját és a paraszti élet mindennapjait bemutató tájház. A Kézműves Kör kitartásának és a sok társadalmi munkának az eredménye, hogy az épület újra életre kelt. Gyereknap körül minden évben itt rendezik meg a Tájházi vigasságokat. 

Forrás és további információ: 

http://kitud.kkmk.hu/web/guest/wiki/-/wiki/Main/Kaj%C3%A1rp%C3%A9c-T%C3%A1jh%C3%A1z 

A javasolt megközelítés nem feltétlenül veszi figyelembe az aktuális forgalmirend változásokat.

Áttekintés

Nehézség: Közepes
Értékelés:
Távolság: 27 km
Időtartam: 05:19:07
Szint emelkedés: 352 m
Szint csökkenés: 168 m
Frissítőpont: Nincs
Szintkülönbség: 168m
Létrehozva: 2019.10.04
Megjelenések száma: 5791
Megtekintések száma: 7787
Győr Időjárás

Hasonló túrák

Barangolás a Sokorói-dombságon (zöld)

Kiváló turisztikai célpont Pannonhalma és térsége: a történelmi falak között tett látogatást követően, a Sokorói-dombságon barangolhatunk. Kár lenne kihagyni, vágj bele te is!

Forrás: Eőry által szerkesztett 1984-ben megjelent "Barangolások a Pannonhalmi dombvidék jelzett turistaútjain" c. kiadvány

Barangolás a Sokorói-dombságon (piros)

Kiváló turisztikai célpont Pannonhalma és térsége: a történelmi falak között tett látogatást követően, a Sokorói-dombságon barangolhatunk. Kár lenne kihagyni, vágj bele te is!

Forrás: Eőry által szerkesztett 1984-ben megjelent "Barangolások a Pannonhalmi dombvidék jelzett turistaútjain" c. kiadvány

Csallóközi zarándokút

A Mária Út Közép-Európán átívelő, Szűz Mária kegyhelyeket összekötő zarándokút-hálózat. Az útnak két főtengelye van: a nyugatról kelet felé haladó zarándokút az ausztriai Mariazellt köti össze az erdélyi Csíksomlyóval. Az észak-déli zarándokút pedig a pálosok kegyhelyét, a lengyelországi Czestochowát köti össze a boszniai Medjugorjéval. Ez az ág még kiépítés alatt áll. Tehát a Mária Út egy kialakítás alatt álló zarándokút. Az általunk kínált gyalogtúra útvonala megegyezik a majdani máriavölgyi zarándoklat útvonalával. A zarándoklat kezdőpontja Bacsfa, célpontja pedig Máriavölgy (Pozsony). A megtett táv összesen 53 km, amelyet 3 napra osztva lehet megtenni.

Forrás és további információ: 

https://www.mariaut.sk/  

https://www.mariaut.sk/esemenyek/6-csallokozi-gyalogos-zarandoklat-szentantalrol-mariavolgybe-magyarok-nagyasszonya