Magyarország, 9152 Börcs, Rábcasor utca 1.
47.68159000, 17.50438000

Arrabona EGTC

http://www.borcs.hu/

Varga Béla 1903-ban született Börcsön. A második világháború kitörése után Teleki Pál miniszterelnök felkérésére a lengyel menekültek ügyével kezdett foglalkozni. Közreműködött a lengyel menekültek nyugatra juttatásában. A menekültek számára megszervezte a balatonboglári lengyel gimnáziumot. A háború alatt részt vett a nemzeti függetlenségi és az ellenállási mozgalomban. Nemzetközi megbecsülés övezte. Tiszteletbeli lengyel állampolgárságot kapott, s De Gaulle tábornok, francia elnök pedig a Becsületrend tiszti keresztjével tüntette ki. 1995. október 13-án, Budapesten hunyt el 92 éves korában.

Látogathatóság: Szabadon, korlátlanul látogatható

További információk:

Közeli látnivalók

Börcsi római katolikus templom

Az új börcsi templom alapkövét 1834. október 16-án Juranics György győri püspök helyezte el, majd a következő év szeptember 20-án szentelte fel. A püspök címere a templom bejárata felett látható. 1837-ben megfestették a Szent Bertalant ábrázoló oltárképet, s 400 pengőért elkészült az orgona is. A falutól keletre nemes Somogyi Mihály és Kulcsár Lőrinc özvegye, Simon Mária felállíttatta a Boldogságos Szűz Mária képét. Az oszlopképet Fleskács Antal öttevényi asztalos készítette. Miután 1859 nagypéntekjén a szélvihar kidöntötte, Láng Károly győri szobrász restaurálta.

Napóra

Milleniumi emlékmű, amely a temető és az önkormányzati hivatal közötti téren található.

Levendula Mezítlábas Park

A Levendula Mezítlábas Parkban bizony kötelező mezítláb járni, ráadásul még a látogató egészségének is kedvez. Különböző borítással ellátott utakon gyalogolhat, amely felpezsdíti a vérkeringést, és javítja a talp érzékelését.

Közelben lévő rendezvények

Szent László Napok

Szent László király emlékét Győrben nem csupán a bazilikában látható herma őrzi, hanem öröksége túlmutat a városon, életén és tettein keresztül összeköti Győrt az Árpád-házi királyok térségben található emlékeivel. A győriek minden évben az Aranyparton zajló Szent László Napokkal emlékeznek rá. A fesztivál a középkort megidéző időutazás, melynek középpontjában a szent király alakja áll, aki a magyar történelemben összekapcsolódik a lovagság, vitézség, becsületesség fogalmával.

Food Truck Show

Győr, Radó sziget, Rába part, 4 nap a nyárból, hogyan is hagyhatnánk ki?!.... Persze, hogy nem, omlós szaftos, füstös, Zabáljcsak! klasszikusok 4 napig a Tiétek! Az esemény szabadon látogatható, a belépés díjtalan!

Bagossy Brothers Company koncert

Magyarország egyik legkedveltebb együttese, a Bagossy Brothers Company 2024-ben a győri fesztiválszezon nyitó fellépője. A gyergyószentmiklósi zenekar, amely nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is ismert és sikeres, tavaly ünnepelte 10. születésnapját. Kerek évfordulójuk alkalmából két lemezzel és egy mozifilmmel is megörvendeztették rajongóikat. A formáció évek óta a Kárpát-medencei magyarság egyik legszerethetőbb és legnépszerűbb zenekara, számos nagyszínpad és ikonikus koncerthelyszín fellépője, szakmai elismerések büszke tulajdonosa.