Arrabona EGTC
2019. augusztus 29.
Csallóközi templomok. Testi-lelki feltöltődés színterei. Mindegy, hogy zarándoklat vagy túrázás céljából keresed fel őket, biztosan gazdagítani fognak Téged. Ismerd meg őket közelebbről, engedd, hogy a szent helyek megérintsenek!
A román kori plébániatemplom valószínűleg a 13. század ‘60-as éveiben épült. A szentélyben és hajó északi falán 1979-81 között feltárt, s később restaurált falképek a 13-14. század fordulóján, illetve a 14. század legvégén s a 15. században készültek. Egyedülálló az északi fal 15. századi Szent László ábrázolása. Ferde, kúp alakú tornyát gótikus fiatornyok díszítik. A torony a Duna áradásai miatt ferdült el.
Forrás és további információ:
http://muemlekem.hu/hatareset/Romai-katolikus-templom-Gutor-103
Csallóköz egyik legrégibb és egyben legszebb gótikus temploma. A templom eredetileg a 13. század harmadik negyedében épült kései román stílusban. Valószínű, hogy a templom helyi erődként is szolgált, s hogy ennek a célnak is jobban megfeleljen, az idők múlásával hozzáépítették a mellékhajókat és a tornyot, amelyből jobban megfigyelhették az ellenség közeledését, a tűz- és árvízveszélyt.
Az évszázadok folyamán a templomot több ízben is átépítették. A 15. században gótikus stílusban átalakították, korabeli freskói vannak. A 18. század végén kapták meg a reformátusok, amikor az új templomkomplexum elkészült. A templom közelében 12-13. századi karner (csontház) alapjait sikerült feltárni.
Forrás és további információ:
A Páduai Szent Antal tiszteletére szentelt ferences templom 1677-ben épült. Oltárán állt a vért könnyező Boldogasszony kegyképe, melyet gyógyulásának hálájából festetett egy Liszkay Márton nevű doborgazi ifjú 1705-ben. A kegykép 1715. június 19-e és június 23-a között négy alkalommal könnyezett. Azóta a csallóköziek búcsújáróhelye. Napjainkban a könnyezés évfordulóján és Kisboldogasszony napján zarándokok sokasága keresi fel a kegyhelyet.
Forrás és további információ:
A római katolikus templom 1778-ban épült barokk-klasszicista stílusban az ősi gót imahely helyén és elemeiből. A templomban található a szegények orvosaként ismert Boldog Batthyány-Strattmann László ereklyéje (jobbjának egy kis csontszilánkja) is, aki gyermekkorában a községben töltötte a nyári szüneteket, miután 1882-ben a felbári kastély a család birtokába került. A hívek a Szent József-oltáron elhelyezett ereklye előtt kérhetik a boldog herceg közbenjárását.
Forrás és további információ:
https://www.hornybar.sk/felbar-kozseg/templom/
https://hvim-felvidek.hu/2016/03/23/boldog-batthyany-strattmann-laszlo-tisztelete-felvideken/
Szűz Mária Mennybevitele tiszteletére szentelt római katolikus templom a korábbi templom egy részének felhasználásával 1778-ban épült klasszicista stílusban. Mai formáját az 1927. évi újjáépítéssel nyerte el. A templom búcsújáróhely.
Forrás és további információ:
A javasolt megközelítés nem feltétlenül veszi figyelembe az aktuális forgalmirend változásokat.
Nehézség: | Könnyű |
Értékelés: |
|
Távolság: | 33 km |
Időtartam: | 02:10:02 |
Szint emelkedés: | 92 m |
Szint csökkenés: | 15 m |
Frissítőpont: | Nincs |
Szintkülönbség: | 15m |
Létrehozva: | 2019.10.04 |
Megjelenések száma: | 5944 |
Megtekintések száma: | 8732 |
1956
Az 1956-os forradalom és szabadságharc fő eseményei Budapesten zajlottak, de az ország más települései is felsorakoztak a fővárosi követelések mellé. Mik játszódtak ezekben a napokban Győr-Moson-Sopron megye városaiban és községeiben? Túránk szemezgetve a történések közül, öt helyszínt ragad ki, felidézvén az akkori sorsfordító órákat. A téma iránt mélyebben érdeklődők figyelmébe ajánljuk Szakolczai Attila: 1956. Forradalom és Szabadságharc Győr-Sopron megyében c. kötetét, mely részletesen taglalja a közelmúlt magyar történelmének egyik legfontosabb időszakát.
Győr-Győrújbarát - zöld
A túra során betekintást nyerhetünk Győr határvidékébe. Győrt és Győrújbarátot összekötő útvonalon egyszerű kiruccanásnak igérkezik, akár munka után is teljesíthető.
Forrás: Eőry által szerkesztett 1984-ben megjelent "Barangolások a Pannonhalmi dombvidék jelzett turistaútjain" c. kiadvány
Komárom - Dunaszerdahely
Gál Tamás. Jászai Mari-díjas színész, egyszemélyes „társulat” és a Komáromi Jókai Színház igazgatója. A Komárom-Dunaszerdahely biciklitúra az ő általa rendszeresen megtett Komárom/Hetény-Vásárút táv tovább gondolásával született. Ha ki szeretnéd próbálni, hogy milyen erőnlétre van szüksége egy színésznek, pattanj a bringádra és tekerd le az általunk kínált túrát. Fizikai megpróbáltatáson kívül a túra megállói remek lehetőséget nyújtanak, hogy megtekintsd többek közt Komárom, Gúta, Dunaszerdahely nevezetességeit, és belekóstolj a Kis-Dunát körülvevő természetbe is.