Arrabona EGTC
2022. július 29.
Amennyiben úgy érzed, hogy túlteng benned az energia és a tudásvágy, ezt a túrát neked találták ki! A túra kiindulópontja Győrzámoly, ahol egy izgalmas gokartversennyel hangolódhatunk rá az előttünk álló napra. Ezután kerékpárra pattanva, az EuroVelo 6 kerékpárúton jutunk el Győrig, a túra összes többi megállójáig. Vár ránk egy csomó tudományos és kultúrával kapcsolatos információ, aminek köszönhetően igazán tartalmas napot zárhatunk a városban található fürdőben, ahol nem marad más hátra, mint hátra dőlve megemészteni a nap során szerzett pozitív élményeket. A túra megfelelő választás lehet mindenkinek, aki mozgalmas, változatos programot keres, és szeretne többet megtudni Győr turisztikai attrakcióiról, vagy kerékpáros kihívásokat tűzött ki maga elé.
Egy mozgalmas túra első megállójának nem is választhattunk volna megfelelőbb alternatívát, mint a Győrzámolyban található Gokartmánia Győrzámoly pályát. Az adrenalindús programok kedvelői semmiképp sem hagyhatják ki ezt az önfeledt száguldást, ami megalapozza a túrával töltött nap hangulatát. A pálya látogatása előzetes bejelentkezéshez kötött, amit telefonon és email-en keresztül is megtehetnek az érdeklődők. A http://www.gokartmania.hu/hu weboldalon minden információ megtalálható a pályáról, bérleti díjakról, aktualitásokról és természetesen a bejelentkezésről. Bízunk benne, hogy kis idő múlva már a te neved fog virítani a pályacsúcsot jelző idő mellett!
A Mobilis Interaktív Kiállítási Központ Győrben található, Szigetköz egyik legjelentősebb és legismertebb tudományos élményközpontja. A hétköznapi rejtelmeket és a modern technikákat ötvöző interaktív eszközök korosztálytól függetlenül vonzzák az érdeklődőket, a fiatal titánoktól kezdve a kísérletező egyetemistákon át, egészen a kíváncsi szülőkig. Az élményközpont egy olyan kreatív hely, ahol mindenki kipróbálhatja a legújabb digitális és infokommunikációs eszközöket. A folyamatosan bővülő kínálat mellett érdemes figyelni a központ programnaptárát is, ami remek alternatívákat rejthet minden felfedező lelkű érdeklődőnek. (https://mobilis-gyor.hu/)
Teljesen mindegy, hogy kis bizonytalansággal vagy óriási magabiztossággal célzod meg Győr városát, a sétálóutcán található Látogatóközpont mindenki számára tartogat új információkat. A központ széles szolgáltatáskínálattal, interaktív kiállítótérrel, csomagmegőrzővel és rendezvényjegyekkel várja a belföldi és külföldi turistákat. Az itt helyet kapó turisztikai információs központ friss információkkal és kiadványokkal segítik a városban való tájékozódást és a helyi attrakciók megismerését. További jó hír, hogy ha eddig fejtörést okozott a szuvenírek beszerzése, a földszinti ajándéküzlet termékei mentőövet dobhatnak számodra. A Látogatóközpont az információgyűjtés céljából különösen fontos megálló, ugyanis a következőkben vár ránk Győr belvárosa a maga megannyi csodájával.
A műemlékekben bővelkedő Győr, amit sokan a “barokk városaként” emlegetnek, maradandó élmények tömkelegét rejtegeti a látogatóknak. Természeti értékekből és kulturális műemlékekből sincs hiány, ami nagyban megalapozza a kellemes időtöltést. A Látogatóközpont közelében található egyik legjelentősebb, nagy közismertségnek örvendő műalkotás a “Csónakos szobor”. E műemlékkel remélhetőleg sikerült egy kis ízelítőt adni Győr sokszínűségéből. Mivel a város látnivalóit egy bekezdésben bemutatni szinte lehetetlen, azt tanácsoljuk, kattints a mellékelt linkre (https://www.cultractive.eu/tura/70/adatlap), és “mazsolázz” az ott feltüntetett, turisztikai szempontból kiemelkedő helyszínek közül, amik a város imázsképének közismert zászlóvivői.
Kétség sem férhet hozzá, hogy a RÁBA Járműipari Holding Nyrt. az egyik megkerülhetetlen szereplője a magyarországi járműipar világának. A vállalat profiljának egymáshoz szorosan kapcsolódó, három fő üzletága a futóművek, a járművek és az alkatrészek gyártása. A vállalathoz tartozó bemutatóközpont segít megismertetni az érdeklődőket a vállalat tevékenységeivel, előállított termékeivel. Amennyiben a motoros járművek lelkes rajongója vagy, és érdekel a személygépjárművek, tehergépkocsik és mezőgazdasági gépek különböző alkatrészeinek előállítása, itt egy pillanat alatt a paradicsomban találod magad. A korszerű eszközökkel felszerelt központ felsorakoztatja a vállalat legemblematikusabb gyártmányait a múltból egészen napjainkig. A központ kizárólag előzetes bejelentkezés után, ingyenes látogatható. (https://raba.hu/technologiai-centrum/)
Egy hosszú és mozgalmas nap végén nincs jobb érzés, mint átadni magunkat a kényelemnek és a kényeztetésnek, s közben elmélázni a nap során szerzett élményeken. Erre minden feltétel adott a Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő szolgáltatásainak köszönhetően. A varázslatos hatású, különleges összetételű termál- és gyógyvíz a kikapcsolódásra vágyók mellett gyógyírt jelenthet az egészségügyi problémákkal küszködők panaszaira is. Fontos megemlíteni, hogy a fürdő a 2022-es évben átmenetileg, átépítés miatt zárva tart, azonban a jövőben újult erővel és töretlen lelkesedéssel várják majd a régi és új vendégeiket. (https://www.rabaquelle.hu/)
A javasolt megközelítés nem feltétlenül veszi figyelembe az aktuális forgalmirend változásokat.
Nehézség: | Közepes |
Értékelés: |
|
Távolság: | 19 km |
Időtartam: | 01:16:50 |
Szint emelkedés: | 0 m |
Szint csökkenés: | 0 m |
Frissítőpont: | Van |
Szintkülönbség: | |
Létrehozva: | 2022.07.29 |
Megjelenések száma: | 936 |
Megtekintések száma: | 4295 |
A víz ereje
Víz: színtelen, szagtalan, íztelen, mindhárom halmazállapotban előforduló kémiai anyag - tanultuk anno az iskolában arról a vegyületről, amely a földi élet alapja, esszenciája. Szemléld meg a vizet most kicsit más szemszögből, tapasztald meg erejét, hatalmát, aztán lásd meg nyugalmát, higgadtságát is, de mindenekelőtt vedd észre festői szépségét!
Ménfőcsanak-Écs - piros
Elhagyjuk a város zaját és elindulunk a kalandok útján Écs irányába, amely során a vidék kulturális értékeit könnyen kerékpározható közutakon és murvás dűlőutakon ismerhetjük meg.
Forrás: Eőry által szerkesztett 1984-ben megjelent "Barangolások a Pannonhalmi dombvidék jelzett turistaútjain" c. kiadvány