Csallóköz TDM

2021. június 07.

Kalandozás a kisbodaki mellékágrendszerben Képzeld el, hogy egy varázslatos világban jársz! Messze a civilizációtól, kanyargós folyón, mesebeli tájakon. Barangolásod közben társad lesz nádas, mocsár, vízben álló erdő és számtalan vízimadár. A parton őzek, szarvasok vagy vaddisznók is feltűnhetnek. Béke és nyugalom vesz körül… Ez a világ nem csak a képzeletedben létezik, a valóságban is: a gyönyörű és vadregényes kisbodaki mellékágrendszer mindezt a csodát kínálja Neked! Egy körtúrát ajánlunk számodra az Öregszigeti-tóval és a Bodaki-ágvégzárással a főszerepben. A vízitúra előtt, közben és után ne hagyd ki a kultúrtörténeti érdekességeket sem!


Túra tervezés

A településen az 1950-es évekig szolgálta kemencesor az itt lakókat: akinek nem volt sajátja otthon, az ezekben a falu szélén megépített kemencékben süthette meg a mindennapi kenyerét és egyéb sütnivalóját. A kemencék azonban az idők során sajnálatos módon megsemmisültek, de a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Skanzenben) rekonstruálták őket, így máig megtekintheted a másolatokat. Sőt 2015-ben Kisbodakon az eredetivel megegyező, hagyományos módon újjáépítették a három boglyakemencét. Az országosan is egyedülálló létesítmény nemcsak turisztikai látványosság, hanem hangulatos és autentikus használati eszköz is újfent a falu lakói és az idelátogatók számára.

Forrás és további információ:

http://kisbodak.hu/latnivalok/

https://www.kisalfold.hu/mosonmagyarovar-es-kornyeke/izzanak-a-kemencek-kisbodakon-4634161/

A kisbodaki gátőrház az 1950-es években épült, közel egy hektáron elterülő, kétszintes, kb. 200 nm-es épülete már évek óta lakatlan volt, amikor többekben felvetődött az újrahasznosítás gondolata. Az elgondolást tettek és sikeres európai uniós pályázat követett, majd 2020-ban megnyílt a Vízi Kultúrház, a közösségek számára szabadon használható, vízparti közösségi tér.

A Vízi Kultúrház célja, hogy programjaival népszerűsítse a hazai vízi kultúrát és Szigetközt. Már a nyitás évében nagy sikerre tett szert a Szigetközi Jártasság Tanfolyamuk, amelyben hétvégenként kínálnak hasznos és tartalmas időtöltést a családok számára, akik így jobban megismerik és magukénak érzik a Szigetközt.

2021-ben nyílik meg itt a Mini Csónakmúzeum, ahol Fűz András csónaképítő által készített, tradicionális csónakformák makettjeit tekintheted meg.

Forrás és további információ:

http://vizikulturhaz.kisbodak.hu/

https://www.facebook.com/pg/vizikulturhaz/posts/

A falutól kb. 400 méterre, a töltés mellet, a vízparton található a csónakkikötő, amely olyan részén fekszik, ahonnan kényelmesen be lehet járni a Szigetköz alsó és felső ágrendszerét, legszebb tájait, csillagtúra formájában.

A területet egy erdő öleli körbe, így tökéletes csend és nyugalom uralja a környezetét.

A kisbodaki csónakkikötőben kenuba, kajakba vagy épp csónakba pattanva nyugodt vízen, a folyásiránnyal szemben haladj az Öregszigeti-ágon! Néhány száz méter megtétele után kanyarodj rá az Öreg-sziget és a Televényi-sziget között húzódó Sebes-csatornára! Nevével ellentétben nem kell nagy sodrásra számítanod, sőt! Szinte állóvíz, végtelen nyugalom és gyönyörű környezet fogad. Az elágazónál jobbra térve a Papszigeti-ágra (a Duna főmedréhez legközelebb eső ág) egy jóval keskenyebb és vadregényesebb csatorna fogad. Itt bizony előfordulnak letört ágak, kidőlt fák, amik torlaszt, akadályt gördítenek eléd, de ne aggódj, nem leküzdhetetlent! Ettől kalandos ez az ág! És ami utána jön, az kárpótol minden fáradságodért: az Öregszigeti-tó maga a csoda.

Szakmai berkekben úgy ismert, mint a szigetközi hullámtéri vízpótlórendszer részeként funkcionáló kisbodaki mellékágrendszer belső tava. A gyakorlott vízitúrázok már tudják, hogy az Öregszigeti-tó a Szigetköz egyik legnagyobb ártéri erdeje. Akik pedig először pillantják meg, ők a varázslatos vízi világgal, a lenyűgöző látvánnyal azonosítják. Ehhez társul még a madárcsicsergés, a nád és a fák leveleinek susogása; igazi természeti idill! Valódi gyógyír a modern világ stresszes emberének, Neked is?

Forrás és további információ:

GreenEx Szigetközi Szabadidős és Rekreációs Egyesület (www.greenex.hu)

Az Öregszigeti-tó labirintusát elhagyva hamarosan megérkezhetsz a Bodaki-ágvégzáráshoz, amely a vízitúrázók egyik kedvenc megállóhelye. Az ágvég alatt megbújó tószerű vízfelület kiváló fürdőhely. Itt megmártózhatsz a Dunában, pihenhetsz, és hogy a lábad is átmozgasd, keresd meg a közelben lévő régi utász tábor volt katonai őrhelyét!

Nagyon fontos: ahogy a térkép is jelöli, az ágvég egy zárógát, amely betonból készült, ezért csak fokozott figyelemmel szabad megközelíteni. A zárógáton lemenni tilos és veszélyes! 

Forrás és további információ:

GreenEx Szigetközi Szabadidős és Rekreációs Egyesület (www.greenex.hu)

A tábor az első világháború után épült fel a Duna mellett. A nagyobb, különleges szakismereteket kívánó feladatokat (hídverést, utak helyreállítását, erődítések készítését, robbantásokat stb.) végző, műszaki alakulatban szolgáló katonáink, az utászok itt készültek fel a vízi harcmodorra, és itt gyakorolták a ponton-híd megépítését is.

Ma már csak az egyes laktanyaépületek sávos betonalapja emlékeztet arra, hogy valaha más funkciója volt a területnek. Nyáron, a sűrű aljnövényzetben nehezebb rájuk találni, de kalandvágyóknak nem lehetetlen.

Az utász tábor régi kerítése melletti helyeken ma még sok helyen megtalálható az 1930-as években telepített, hosszú tüskéjű gledícsia. A köznyelvben lepényfaként vagy krisztustövisként ismert növény Észak-Amerikából származik. Biztosan Te is ismered hosszú, csavarodott, barna hüvelytermését, amely nyár végére megbarnulva, nagy számban lóg a fákon, és tél közepétől hullik le a földre.

Kisbodak község külterületén lévő hullámtéri erdők ma már nagyszerű vadászterületként működnek. A nagyvadak közül a szarvasok és a vaddisznók állományának növekedése figyelhető meg. Sokszor a régi utász tábor területén is látni őket.

(2019-ben a falu szélén, nem messze a boglyakemencéktől újra felállították azt a katonai őrhelyet, amely egykor a tábor bejáratánál állt. Most mementó az itt szolgálatot teljesítő magyar katonák és az 1939-ben itt elhelyezett lengyel menekült katonák emlékére.)

Forrás és további információ:

http://kisbodak.network.hu/kereses/q/ut%C3%A1sz+t%C3%A1bor

https://egeszsegter.hu/cikk/920/gledicsia-lepenyfa-az-eheto-vadon-termo-huvelyes

A Bodaki-ágvégzárást elhagyva a Nagyvesszősi-ág vagy a Pálffy-ág közül választhatsz, (utóbbi a hosszabb) hogy a körtúra kezdő- és végpontjához, a csónakkikötőhöz visszatérj és kiköss.

A túraútvonal egyike a legszebb, legérdekesebb ágrendszeri túráknak, és a nyugodt víz alkalmat ad arra, hogy gyerekekkel vagy akár kezdő vízitúrázóként is nekivágj.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az ágrendszer szövevényes, részletes térkép és/vagy túravezető mellett ajánlott teljesíteni a távot.

Lehetséges túravezetők:

GreenEx Szigetközi Szabadidős és Rekreációs Egyesület:

https://www.greenex.hu/

Part Camping:

http://partcamping.hu/

Pisztáng Kör Waldorf Természetvédő és Természetjáró Egyesület:

http://www.pisztrangkor.hu/hun/kenuturak.html

Víziló-Vízitúra

http://www.vizilo-vizitura.hu/

Az 1992-es dunai vízelterelés után 1995-ben épült meg a falut az ágrendszer szigeteivel összekötő híd Kisbodakon. A korábbi évszázadokban a település lakói a Tábori úton keresztül, közvetlenül és száraz lábbal is meg tudták közelíteni a folyó főmedrét. A híd 1995-ös megépülésével ezt a közlekedési lehetőséget adta vissza a falunak.

2020-ban a vízszintszabályozó műtárgyként is működő építményt felújították, melynek eredményeképpen a pályaszerkezet felső szintje 93 centiméterrel magasabbra került. A jobb oldalon pedig egy új, 6 méter hosszúságú szekrénytartókból alakítottak ki egy 5,5 méter szélességű nyílást.

A híd mellett található Szent Kristóf-emlékművön, egy sziklatömbön Szent Kristófot ábrázoló iparművészeti alkotást Nagy Judit készítette, melyen az alábbi intelem olvasható: „Szent Kristóf példájára verj hidat, ne éket, emberek, népek, ég és föld közé.”

1998-ban pedig egy hagyományos vesszőfonással készített pihenőhely is készült a híd közelében.

Forrás és további információ:

https://www.kisalfold.hu/kozelet/helyi-kozelet/atadtak-a-szent-kristof-hidat-kisbodakon-10323676/

A javasolt megközelítés nem feltétlenül veszi figyelembe az aktuális forgalmirend változásokat.

Áttekintés

Nehézség: Közepes
Értékelés:
Távolság: 9 km
Időtartam: 01:49:50
Szint emelkedés: 0 m
Szint csökkenés: 0 m
Frissítőpont: Van
Szintkülönbség:
Létrehozva: 2021.06.07
Megjelenések száma: 2145
Megtekintések száma: 6014
Győr Időjárás

Hasonló túrák

Családias körtúra a folyólabirintusban

A következő sorokon keresztül, egyelőre csak virtuálisan, olyan túrára invitáljuk Önöket, melyet csupa pozitív jelzővel lehetne illetni. Viszonylag rövid, családias körtúra, ami az aktív időtöltésen gondolkodók számára biztosít megfelelő feltételeket. A túra Dunaszigetről indul, pontosabban a Kisvesszősi kemping bázisáról, az enyhe folyásiránynak fölfelé. A Csákányi-ághoz érve jobbra fordulunk, így utunk a vörösfüzesi záráshoz közeledik, ahol egy rövid időre akár le is horgonyozhatunk a festői, zöld környezet holdudvarában. Az esetleges rövid pihenő után a Hajósi-ág elvezet minket a Barkási hídig. Utunk következő jelentős mérföldköve a Denkpáli hallépcső, ahol ráfordulunk a Jakabi-ág vizére, majd a túraszakasz célegyenese következik, név szerint a Kisvesszősi-Duna, ami visszavisz bennünket az útvonal kiindulópontjához. Amennyiben még nem szerzett elegendő tapasztalatot vízi túraútvonalakon, akkor ez egy fantasztikus lehetőség Ön számára, hogy tapasztalatait és tudását elmélyítse, mivel a kevésbé gyakorlott túrázók számára is könnyedén teljesíthető. Nem hagyhatjuk szó nélkül a március 15.-től június 15.-ig tartó időszakot sem, amikor az érintett terület a vízimadarak költési idejének következtében nem látogatható.

"Vénnek" való vizeken

A cím utalása egyértelműen azt predesztinálja, hogy az elkövetkezendőkben bemutatott túra gyakorlott kalandorok számára lett kitalálva, és érdemes 3 napra felosztani. A három napos túra során eljutunk Dunakilitiről egészen Ásványráróig, amire már minden bizonnyal temérdek mennyiségű élménnyel gazdagodtunk. A túra leírásában megneveztünk pár kemping lehetőséget, ahol nyugodt környezetben pihenhetjük ki az adott nap fáradalmait. E vízfelületek feltérképezése tapasztalt túravezető jelenléte mellett ajánlott!

Újév köszöntő kenuzás

Egy vadregényes kenus utazásra indulunk az év második napján, amikor is a Holt Rábca győri zsilipétől indulva felevezünk a Rábca zsilipig, átemelünk oda, majd egy rövid szakaszt megtéve elérkezünk a Mosoni Dunára. Folyásíránynak lefele haladva érintjük a Szúnyogszigetet, majd megérkezünk a Holt Rábca -zsilipen túli- torkolatához. A táv összesen 15 km, a haladási sebességtől és a vízfolyások áramlatától fűggően cca. három óra időtartamot vesz majd ígénybe a kenuzás.