herkezoli
2021. április 02.
Gyertek velünk Dunaszigetre és fedezzük fel együtt a Cikolai ágrendszer zegzugos szigetvilágát! További infomációk: www.greenex.hu
Rendszerint túráink a délelőtt folyamán indul, melyet a túraeszközök kiosztását követően egy ismerkedős játékkal, a legalapvetőbb víziismeretek és evezéstechnikai elsajátításával kezdjük. Ekkor kitérünk a helyisajátosságokra, bemutatva a Szigetköz földrajzi, biológiai sajátosságait is.
Innen indul és ide is érkezi vissza a túránk! MEgközelítés Dunasziget, Kisvesszősi kikötő, a Duna utca végében. GPS koordináták: 47.935900 17.378340
A szigetközi hullámtéri mellékág-rendszerben, az 1995. májusa óta működő hullámtéri vízpótlórendszer részeként üzemel az úgynevezett Denkpáli ágvéglezárás és annak részeként a Denkpáli hallépcső. Utóbbi Magyarországon az első és eddig egyetlen természetes jellegű hallépcső, mely 1998-ban készült el. A Denkpáli hallépcső alapvetően két eltérő kialakítású szakaszból áll. A felvízi csatlakozást úgynevezett réselt halátjáró biztosítja, amelyhez természetközeli módon kiképzett, három pihenőtóval megszakított megkerülő meder csatlakozik. A felvízi csatlakozás kialakítását az indokolta elsősorban, hogy a szigetközi hullámtéri vízpótlás mértékét – a különböző szakterületek képviselői által összeállított üzemrend szerint – a Duna mindenkori vízhozama alapján szabályozzák.
A Denkpáli hallépcső után ÉNY-nak vesszük az irányt és elindulunk a Barkási híd irányába, útközben récék, szárcsák és kormoránokkal találkozhatunk.
A széles Barkási Duna keresztezését követően egy eldugott, az avatlan szemnk szinte láthattlan surranó pályát mutatunk nektek melyen az újdonsült kormányosok próbaratehetik ügyességüket, míg a többiek átadhatják magunkat az árnyas, hüvős erdőnek.
Egy utolsó labirintusos rész, mielőtt megérkeznénk célállomásunkra, a Kisvesszősi kikötőbe!
A javasolt megközelítés nem feltétlenül veszi figyelembe az aktuális forgalmirend változásokat.
Nehézség: | Könnyű |
Értékelés: |
|
Távolság: | 7 km |
Időtartam: | 01:25:32 |
Szint emelkedés: | 0 m |
Szint csökkenés: | 0 m |
Frissítőpont: | Nincs |
Szintkülönbség: | |
Létrehozva: | 2021.01.31 |
Megjelenések száma: | 2690 |
Megtekintések száma: | 8466 |
Kisbodaki Öreg-tó túra
Az, hogy a Kisbodaki-ág elképesztő vizuális élményt nyújt a látogatóinak, nem is lehet vita tárgya. Most azonban kizárólag eme ágnak egyik legtitokzatosabb, legismertebb pontjáról, az Öregszigeti-tó felületét átszelő túravonalról fogunk pár szót ejteni. Gyakorlatilag teljes idő alatt csendes, veszélytelen vízen evezhetünk, ami irgalmatlanul fontos szempont egy kezdő csónakázónál. Remek kikapcsolódási lehetőség továbbá fiatalabb csoportok, és családok számára. Kissé megrettentően hangzik, hogy a tónak egy kijárata és egy bejárata van, azonban csak első hallásra vonakodnak tőle az emberek, később a mesés környezet minden belső gátlást felold. A desztináció aránylag távol fekszik a buzgó hétköznapok színterétől, ezt a helyet a természet szabályai uralják. Ebből adódóan fontos végig csendben maradni, esetlegesen ez lehet a kulcs, hogy megpillantsunk egy-egy vadállatot, ami ezen a terepen teljesen általános jelenség. Az erdei állatvilág számos képviselője lelt otthonra a tó környékén, mint például: szarvasok, vaddisznók, őzek, vízimadarak. A csónak mellett bevethető közlekedési eszköz a kenu is. Aki a tó felkutatására adja a fejét, számtalan internetes és megvásárolható térképet kaphat a tó pontos rajzáról, azonban ez messzemenőleg nem tudja pótolni egy szakképzett túravezető tudását, akinek jelenléte erősen ajánlott. A túrák általában a kisbodaki csónakkikötőből indulnak, majd ott is végződnek. Annak sem kell elkeserednie, aki inkább a szárazföldi turisztikai formákat részesíti előnyben, ugyanis az ártéri erdők útvonalai magas színvonalat képviselnek, teret nyitva ezzel a gyalogos, illetve kerékpáros túrázóknak.
Vízitúra a Vág folyón
A Vág Szlovákia leghosszabb folyója, valamint a Csallóköz keleti határát képezi, Révkomárom városában torkollik a Dunába. A folyó partjain található ártéri erdők hasonlóak, mint amelyek a Duna partját is gazdagítják. A partszakasz néhol homokos, szinte már „strandszerű”, amely megkönnyíti a csónakázni vágyók vízre szállását. Az egynapos vízitúra, amelyet kínálunk, Gúta városában indul és Révkomáromban végződik a két folyó találkozásánál. A táv összesen 23 km, 5 órányi csónakázásra kínál lehetőséget az aktív turizmus szerelmeseinek. Azonban, ha a vízitúrát városnézéssel is ki szeretnék bővíteni, mint a kiindulási pont, mint az úti cél megfelel erre az időtöltésre. Gútán található Csallóköz talán legismertebb vízimalma a gútai hajómalom, mely a térség mezőgazdasági történelmének állít emléket. Révkomárom szintén tökéletes célpont a városnézésre, legfőképp a történelem kedvelői számára, hiszen az itt található erődrendszer és a Klapka György tér is kihagyhatatlan látnivaló. Képek forrása: baraka.hu
5 napos vízitúra Rajka - Győr között
Unod már a gyaloglást és a kerékpározás sem hoz lázba? Csatlakozz most és evezz velünk a Mosoni-Dunán. A Szigetközben ezer ágra szakadó Duna folyása lelassul, sodrása megnyugszik, így ideális túra helyszínt biztosít minden korosztály számára. Tapasztalattal rendelkező személy felügyelete mellett kezdők számára is könnyen teljesíthető, de a kihívásokat keresőknek sem kell szomorkodniuk, ők sem fognak unatkozni. Téged is vár csodálatos vízi világa. Kalandra fel!