herkezoli
2020. június 06.
Győr belvárosából indulva a Mosoni Dunán lecsorogva a dunai torkolatához, majd rövid szakaszon az "élő" Dunán is haladva érjük el a jelentős hajós hagyományokkal rendelkező dunai települést, Gönyűt.
Győr belvárosából indulva, a kenukkal történő könnyed ismerkedést követően elindulunk a Mosoni Dunán folyásnak megfelelő irányban. Elhaladunk a Rába torkolatánál, a Kossuth és Széchényi híd alatt, majd szép lassan magunk mögött hagyjuk a várost (vízről látszólag) . Csak látszólag mivel egészen a jóval távolabbi, legújabb Mosoni Duna hídat követően, a Klatsmányit követően hagyjuk csak el Győr közigazgatási területét. Ezt követően hamarosan megérkezünk a folyó utolsó településéhez, Vénekhez, ahol lehetőségünk nyílik egyet szusszanni kellemes környezetben, mielőtt keresztül vágunk a Győr- Gönyű országos közforgalmú kikötőn, melyből ezzel együtt összesen három található Magyarországon. Ezt követően rövid, és gyors dunai szakaszon elérjük Gönyű központját a strandot, és a látogatóközpontot, ahol kényelmesen és biztonságosan tudunk kikötni és befejezni vízi utazásunkat.
A javasolt megközelítés nem feltétlenül veszi figyelembe az aktuális forgalmirend változásokat.
Nehézség: | Közepes |
Értékelés: |
|
Távolság: | 18 km |
Időtartam: | 03:30:44 |
Szint emelkedés: | 0 m |
Szint csökkenés: | 0 m |
Frissítőpont: | Nincs |
Szintkülönbség: | |
Létrehozva: | 2020.05.26 |
Megjelenések száma: | 1452 |
Megtekintések száma: | 5971 |
Kisbodaki Öreg-tó túra
Az, hogy a Kisbodaki-ág elképesztő vizuális élményt nyújt a látogatóinak, nem is lehet vita tárgya. Most azonban kizárólag eme ágnak egyik legtitokzatosabb, legismertebb pontjáról, az Öregszigeti-tó felületét átszelő túravonalról fogunk pár szót ejteni. Gyakorlatilag teljes idő alatt csendes, veszélytelen vízen evezhetünk, ami irgalmatlanul fontos szempont egy kezdő csónakázónál. Remek kikapcsolódási lehetőség továbbá fiatalabb csoportok, és családok számára. Kissé megrettentően hangzik, hogy a tónak egy kijárata és egy bejárata van, azonban csak első hallásra vonakodnak tőle az emberek, később a mesés környezet minden belső gátlást felold. A desztináció aránylag távol fekszik a buzgó hétköznapok színterétől, ezt a helyet a természet szabályai uralják. Ebből adódóan fontos végig csendben maradni, esetlegesen ez lehet a kulcs, hogy megpillantsunk egy-egy vadállatot, ami ezen a terepen teljesen általános jelenség. Az erdei állatvilág számos képviselője lelt otthonra a tó környékén, mint például: szarvasok, vaddisznók, őzek, vízimadarak. A csónak mellett bevethető közlekedési eszköz a kenu is. Aki a tó felkutatására adja a fejét, számtalan internetes és megvásárolható térképet kaphat a tó pontos rajzáról, azonban ez messzemenőleg nem tudja pótolni egy szakképzett túravezető tudását, akinek jelenléte erősen ajánlott. A túrák általában a kisbodaki csónakkikötőből indulnak, majd ott is végződnek. Annak sem kell elkeserednie, aki inkább a szárazföldi turisztikai formákat részesíti előnyben, ugyanis az ártéri erdők útvonalai magas színvonalat képviselnek, teret nyitva ezzel a gyalogos, illetve kerékpáros túrázóknak.
Vízitúra a Vág folyón
A Vág Szlovákia leghosszabb folyója, valamint a Csallóköz keleti határát képezi, Révkomárom városában torkollik a Dunába. A folyó partjain található ártéri erdők hasonlóak, mint amelyek a Duna partját is gazdagítják. A partszakasz néhol homokos, szinte már „strandszerű”, amely megkönnyíti a csónakázni vágyók vízre szállását. Az egynapos vízitúra, amelyet kínálunk, Gúta városában indul és Révkomáromban végződik a két folyó találkozásánál. A táv összesen 23 km, 5 órányi csónakázásra kínál lehetőséget az aktív turizmus szerelmeseinek. Azonban, ha a vízitúrát városnézéssel is ki szeretnék bővíteni, mint a kiindulási pont, mint az úti cél megfelel erre az időtöltésre. Gútán található Csallóköz talán legismertebb vízimalma a gútai hajómalom, mely a térség mezőgazdasági történelmének állít emléket. Révkomárom szintén tökéletes célpont a városnézésre, legfőképp a történelem kedvelői számára, hiszen az itt található erődrendszer és a Klapka György tér is kihagyhatatlan látnivaló. Képek forrása: baraka.hu